Az ezüst ló

 Hátrapillantott majd az egyikük aki magas sötét bőrű fickó volt hozott magával két ásót. A másik férfi alacsony és állszakállas volt. Bejöttek a temetőbe és behajtották az ajtót. Ekkor vettem észre hogy egy Hammer áll a bozótosban ami a temető mellet volt. Mint már mondtam, kissé elhanyagolt helyen vagyunk. A magasabbik letette az ásókat a földre és kinézett az ajtón jön-e valaki, amíg  a másik egy papírt böngészett. Talán térkép lehetett, vagy nem mert amikor háttal fordult nekünk láttam hogy nagybetűkkel egy név áll rajta:

Catherin Fols 1861-1888

A többit nem láttam mert túlságosan távol álltak tőlünk és amúgy sem akartam felfedni magunkat. Enikő is látta a nevet és megbökte a vállamat majd a sírköre mutatott. Az a név állt rajta ami a papíron is. Megrémültem mert nyilvánvalóan ezt a sírt keresték. Rámutattam egy másik kőtáblára bizonyos Rodrigez Folsé ra. Nola megértette és egy ugrással ott termett amikor a két férfi nem figyelt. Edina is átment a kő mögé. A két barátnőm a kőhöz lapult. Jól lehet hogy Edina sokk közeli állapotban volt de, ez most nem számított. Én következtem. A két férfi pont erre nézett.

-          Hé, Rodser mit is keresünk pontosan? – kérdezte a magas, sötét bőrű férfi.

-          Ne ordibálj te marha, még meghalja valaki! –

 Hát már késő gondoltam.

-           Különben is már ezerszer elmondtam hogy Catherin örökségét. – Korholta Rodser a másik férfit a tudatlanságáért.

-          Az ezüst lovat? – vakargat a fejét.

-          Nem, a tegnapi pizzás tekercset, - viccelődött a Rodser – hát persze hogy a lovat. Chris keresd meg inkább a sírt.

Ekkor Chris meg nézte a mellette lévő sírt amire eddig támaszkodott, majd tovább ment. Huh, ez meleg helyzet volt. Nola intett hogy, jöjjek de nem tartottam biztonságos ötletnek. Edina szokás szerint az ilyen élet-halál helyzetekben lefagyott. Szóval tőle nem számítottam semmi biztatásra. Majd egyre közeledő lépteket hallottam a kavicson. Újra megfeszültem, de hál’ istennek még nem talált ide. Ugyanis egy másik emléktáblát nézett. Majd Rodser elindult az a sírkő felé amelyik mögött én lapultam. A kezem megfeszült, izzadni kezdtem, majd a hátamat a kőnek támasztva próbáltam jobban meghúzódni hogy, ne vegyenek észre.                                   Menj innen, menj néz meg egy másikat!                                            Intettem a többieknek hogy húzódjanak arrébb nehogy észrevegyék őket. Lapítva átszöktek a temető másik végébe, ahol a falon túl egy utca van.

-          Chris nem igaz hogy nem vetted észre – mutatott Rodser arra a sírra amelyik mögött én bujkáltam – vakegér!

Majd odadobott egy ásót a társának, és  ásni kezdtek a sír mellet. Tudom mert, kinéztem a kő mögül. Azután halottam hogy az ásója nekiütközik valami fémnek. Rodser intett Chrisnek hogy ne ásson tovább. A földből kivett egy fémdobozkát. Kinyitotta és kivett belőle egy ránézésre fém de eredetileg ezüst lovat. Pontosan olyat amilyen az én karkötőmön van amit az Ákostól kaptam. A lélegzetem is elállt, honnan szerzett az Ákos egy ezüst lovat. De most fontosabb az hogy innen megmeneküljek. 

– Tűnjünk el innen- mondta Rodser.

Kinéztem a kő mögül és láttam hogy Edina és Nola kimásztak a hátsó utcára. Rodser zsebre vágta a lovat és Chrisel egyűt futni kezdtek a Hammer felé. Beszálltak és eltűntek. Ekkor kiugrottam a rejtek helyemről és a szemközti fal felé kezdtem rohanni. Lendületből átvetettem magam felette és a betonkerítés másik oldalán eltűntem. Amikor földet értem elestem és pár métert gurultam. Majd felálltam és rohanni kezdtem az utca túloldalán épült ház felé mert láttam hogy ott álnak Edináék. Lihegtem és úgy éreztem hogy kiszakad a tüdőm. Megálltam előttük és lihegve megkérdeztem:

-          Ez meg mi volt?